A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és tartalmazza a teljes ellátást, a kikötői illetéket, és a kötelezően előre fizetendő, hajótársaság által elvárt juttatást is (más néven borravaló, szervízdíj), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 12 EUR/fő/éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti online foglalás nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
MSC MERAVIGLIA
MSC MeravigliaNew York , > PortCanaveral United States , > Nassau Bahamas , > At Sea
j.jpg
MSC Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-07-27
A program legjobb ajánlata: Belső Bella kabin - IB
1 168 EUR
(484.720 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-05, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és tartalmazza a teljes ellátást, a kikötői illetéket, és a kötelezően előre fizetendő, hajótársaság által elvárt juttatást is (más néven borravaló, szervízdíj), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 12 EUR/fő/éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti online foglalás nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-03-30
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 963 EUR
(814.728 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-30, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-08-22
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(X), Garanciális erkélyes
711 EUR
(295.148 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-22, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 045 EUR
(433.634 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-05, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-21
A program legjobb ajánlata: Belső(I1), Prime belső kabin
592 EUR
(245.763 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-09, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
779 EUR
(323.368 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-29, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-08-08
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(XC), Garanciális concierge kabin
747 EUR
(309.839 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-08, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-10-13
A program legjobb ajánlata: Belső(I1), Prime belső kabin
799 EUR
(331.585 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-13, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-12-29
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 620 EUR
(672.134 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-29, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Jewel of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-22
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
740 EUR
(307.183 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-22, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-11
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 232 EUR
(511.363 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-11, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Jewel of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
851 EUR
(353.124 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-12, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Enchantment of the SeasTampa (Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-30
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
840 EUR
(348.393 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-27, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Liberty of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-22
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 281 EUR
(531.698 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-22, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Liberty of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-28
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
710 EUR
(294.609 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-28, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-04-10
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
784 EUR
(325.443 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-10, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-24
A program legjobb ajánlata: Külső(Y), Garanciális tengerre néző ablakos kabin
791 EUR
(328.099 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-09, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-07-21
A program legjobb ajánlata: Belső(4V), Belső kabin
1 824 EUR
(757.043 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-07-21, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ConstellationTampa (Florida), Tengeren, Puerto Costa Maya - Mexikó, Cozumel - Mexikó, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-03-22
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
1 145 EUR
(475.092 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-22, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
HAJÓVAL INDIÁBA
Celebrity MillenniumMumbai (Bombay), Goa - India, Tengeren, Kocsin - India , Colombo, Colombo, Hambantota - Sri Lanka, Tengeren, Tengeren, Phuket - Thaiföld, Penanag - Malajzia, Port Klang - Malajzia, Tengeren, Szingapúr
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-26
A program legjobb ajánlata: Lakosztály(CS), Celebrity lakosztály
18 859 EUR
(7.826.568 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-26, 13 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Explorer of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
945 EUR
(392.258 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-04, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-25
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
984 EUR
(408.443 HUF*)

Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-02-02
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(X), Garanciális erkélyes
831 EUR
(344.699 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-02, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-07-25
A program legjobb ajánlata: Belső(2W), Belső stúdió kabin
680 EUR
(282.159 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-26, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-01
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
960 EUR
(398.483 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-01, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Liberty of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 130 EUR
(469.033 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Symphony of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-07
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 720 EUR
(713.842 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-21, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
956 EUR
(396.699 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-27, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ConstellationTampa (Florida), Tengeren, Puerto Costa Maya - Mexikó, Cozumel - Mexikó, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-01-18
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
1 169 EUR
(485.052 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-18, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-12-22
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 342 EUR
(556.764 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-22, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Liberty of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-01-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
961 EUR
(398.898 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-19, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-01-19
A program legjobb ajánlata: Külső(Y), Garanciális tengerre néző ablakos kabin
931 EUR
(386.199 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-19, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 027 EUR
(426.288 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-06, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-10-09
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
748 EUR
(310.254 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-09, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-08-15
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(XC), Garanciális concierge kabin
692 EUR
(287.014 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-15, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Oasis of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-05
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
663 EUR
(274.979 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-05, 2 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-03
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 051 EUR
(436.248 HUF*)

Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-04-13
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
892 EUR
(370.014 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-13, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Odyssey of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-02-07
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
2 033 EUR
(843.861 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-07, 8 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ConstellationTampa (Florida), Tengeren, Cozumel - Mexikó, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-12-21
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 485 EUR
(616.192 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-21, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 056 EUR
(438.323 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-18, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ConstellationTampa (Florida), Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-03-01
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
1 201 EUR
(498.332 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-01, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Explorer of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Grand Bahama - Baham-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
991 EUR
(411.348 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-06, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-01
A program legjobb ajánlata: Belső(5V), Belső kabin
843 EUR
(349.928 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-01, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-07-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 352 EUR
(561.039 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-15, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-01
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
928 EUR
(385.120 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-01, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-02-17
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
724 EUR
(300.294 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-17, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-04
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
978 EUR
(405.953 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-13, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-11
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
731 EUR
(303.448 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Independence of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-30
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
737 EUR
(305.814 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-30, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
974 EUR
(404.293 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-20, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasTampa (Florida), Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-13
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 242 EUR
(515.472 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-13, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Enchantment of the SeasTampa (Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-11
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
968 EUR
(401.513 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-11, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-08-11
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(X), Garanciális erkélyes
899 EUR
(372.919 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-11, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Jewel of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-08
A program legjobb ajánlata: Külső(YO), Garanciális tengerre néző ablakos kabin
776 EUR
(321.999 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-19, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KÖRUTAZÁS
Odyssey of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-28
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
4 143 EUR
(1.719.387 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-28, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Odyssey of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-16
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 649 EUR
(684.377 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-14, 7 éjszaka, Teljes panzió )

2 614 EUR
(1.084.852 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-21, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-01-26
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 120 EUR
(464.883 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-26, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Wonder of the SeasMiami, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-24
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 413 EUR
(586.478 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-24, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Legkorábbi indulás: 2025-09-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
956 EUR
(396.823 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-03
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 373 EUR
(569.878 HUF*)

Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 245 EUR
(516.634 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-30, 3 éjszaka, Teljes panzió )

(485.094 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-12, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 025 EUR
(425.458 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-27, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 371 EUR
(569.048 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-20, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-07-28
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 165 EUR
(483.558 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-01, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-24
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
952 EUR
(395.080 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-13, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-01-12
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
824 EUR
(341.794 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-12, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Liberty of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-01-05
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 000 EUR
(415.083 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-02, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Liberty of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 459 EUR
(605.568 HUF*)

Legkorábbi indulás: 2025-11-10
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
956 EUR
(396.823 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-09, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-01-26
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
835 EUR
(346.359 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-06, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
KELET-KARIBI KALANDOK
Liberty of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Labadee, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-02-09
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
886 EUR
(367.773 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-30, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-04
A program legjobb ajánlata: Külső(4N), Tengerre néző ablakos kabin
1 483 EUR
(615.528 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-04, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-01
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 478 EUR
(613.329 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-01, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-22
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 389 EUR
(576.518 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-22, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-05
A program legjobb ajánlata: Külső(4N), Tengerre néző ablakos kabin
803 EUR
(333.204 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-03, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Liberty of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
812 EUR
(336.939 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-05, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-20
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
749 EUR
(310.669 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-20, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Liberty of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-03
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
896 EUR
(371.923 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-01, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Symphony of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
2 114 EUR
(877.352 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-31, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
MSC MERAVIGLIA
MSC MeravigliaNew York , > PortCanaveral United States , > Nassau Bahamas , > At Sea
j.jpg
MSC Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-23
A program legjobb ajánlata: Belső Bella kabin - IB
948 EUR
(393.420 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-01, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és tartalmazza a teljes ellátást, a kikötői illetéket, és a kötelezően előre fizetendő, hajótársaság által elvárt juttatást is (más néven borravaló, szervízdíj), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 12 EUR/fő/éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti online foglalás nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
MSC MERAVIGLIA
MSC MeravigliaNew York , > PortCanaveral United States , > Ocean Cay MSC Marine Reserve Bahamas , > At Sea
j.jpg
MSC Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-02
A program legjobb ajánlata: Belső Bella kabin - IB
1 028 EUR
(426.620 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-08, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és tartalmazza a teljes ellátást, a kikötői illetéket, és a kötelezően előre fizetendő, hajótársaság által elvárt juttatást is (más néven borravaló, szervízdíj), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 12 EUR/fő/éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti online foglalás nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
MSC MERAVIGLIA
MSC MeravigliaNew York , > PortCanaveral United States , > Ocean Cay MSC Marine Reserve Bahamas , > At Sea
j.jpg
MSC Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-16
A program legjobb ajánlata: Belső Bella kabin - IB
1 048 EUR
(434.920 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-16, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és tartalmazza a teljes ellátást, a kikötői illetéket, és a kötelezően előre fizetendő, hajótársaság által elvárt juttatást is (más néven borravaló, szervízdíj), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 12 EUR/fő/éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti online foglalás nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
Bahamai kiruccanás
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Grand Bahama - Baham-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 688 EUR
(700.603 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-29, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-27
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
846 EUR
(351.173 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-27, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
KELET-KARIBI KALANDOK
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Labadee, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
858 EUR
(356.153 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-20, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-14
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
698 EUR
(289.629 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-05, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-01
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
793 EUR
(329.178 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-24
A program legjobb ajánlata: Belső(2W), Belső stúdió kabin
641 EUR
(265.974 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-02, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-24
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
814 EUR
(337.893 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Radiance of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
788 EUR
(326.979 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-31, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
Bahamai kiruccanás
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-22
A program legjobb ajánlata: Belső(2W), Belső stúdió kabin
1 244 EUR
(516.343 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-22, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
849 EUR
(352.418 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-18, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Liberty of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-24
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 216 EUR
(504.723 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-24, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
HAJÓVAL INDIÁBA
Celebrity MillenniumMumbai (Bombay), Goa - India, Tengeren, Colombo, Colombo, Hambantota - Sri Lanka, Tengeren, Tengeren, Phuket - Thaiföld, Penanag - Malajzia, Port Klang - Malajzia, Tengeren, Szingapúr
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-02-08
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
4 462 EUR
(1.851.647 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-08, 12 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Gem fedélzetén
Norwegian GemMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-07-21
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
681 EUR
(282.615 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-07-21, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
9 nap Bahamák a Norwegian Breakaway fedélzetén
Norwegian BreakawayNew York-> tengeren-> tengeren-> Canaveral (Orlando-Florida)-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> tengeren-> tengeren-> New York
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-11-22
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 575 EUR
(653.750 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-22, 8 éjszaka, Teljes panzió )

Norwegian GemJacksonville-> Freeport (Grand Bahama)-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Jacksonville
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-12-12
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
801 EUR
(332.291 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-16, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-11-07
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
796 EUR
(330.299 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-07, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> BIM-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-11-03
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
908 EUR
(376.945 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-10, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
6 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Nassau-> BIM-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-10-29
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 064 EUR
(441.685 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-14, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Pearl fedélzetén
Norwegian PearlMiami-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-12-19
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
829 EUR
(344.035 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-19, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Nassau-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-11-24
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
990 EUR
(410.933 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-11-28
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
847 EUR
(351.588 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-28, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-04-10
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 085 EUR
(450.151 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-10, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
6 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Nassau-> BIM-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-11-19
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 025 EUR
(425.209 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-19, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
10 nap Bermudák a Norwegian Escape fedélzetén
Norwegian EscapeNew York-> tengeren-> tengeren-> Canaveral (Orlando-Florida)-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> King's Wharf-> King's Wharf-> tengeren-> New York
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-08-30
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
1 575 EUR
(653.584 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-30, 9 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Gem fedélzetén
Norwegian GemMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-07-25
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
798 EUR
(331.170 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-08, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-04-06
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 137 EUR
(471.731 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-13, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasTampa (Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-23
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 233 EUR
(511.737 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-23, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-01-16
A program legjobb ajánlata: Belső(1V), Belső kabin
956 EUR
(396.823 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-16, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-10-27
A program legjobb ajánlata: Külső(YO), Garanciális tengerre néző ablakos kabin
827 EUR
(343.288 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-27, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-07-28
A program legjobb ajánlata: Külső(YO), Garanciális tengerre néző ablakos kabin
1 648 EUR
(684.003 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-07-28, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
762 EUR
(316.313 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyCanaveral (Orlando-Florida)-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> tengeren-> Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-11-11
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
1 149 EUR
(476.835 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-11, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyMiami-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-10-20
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
1 020 EUR
(423.176 HUF*)

4 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-10-24
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
1 137 EUR
(471.731 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-24, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-04-03
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
837 EUR
(347.438 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-03, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Aqua fedélzetén
Norwegian AquaMiami-> tengeren-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-04-12
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 898 EUR
(787.546 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-12, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Gem fedélzetén
Norwegian GemMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-08-15
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
824 EUR
(341.960 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
MSC MERAVIGLIA
MSC MeravigliaNew York , > PortCanaveral United States , > Nassau Bahamas , > At Sea
j.jpg
MSC Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-10-12
A program legjobb ajánlata: Belső Bella kabin - IB
1 148 EUR
(476.420 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-12, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és tartalmazza a teljes ellátást, a kikötői illetéket, és a kötelezően előre fizetendő, hajótársaság által elvárt juttatást is (más néven borravaló, szervízdíj), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 12 EUR/fő/éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti online foglalás nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
9 nap Bahamák a Norwegian Bliss fedélzetén
Norwegian BlissNew York-> tengeren-> tengeren-> Canaveral (Orlando-Florida)-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> tengeren-> tengeren-> New York
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-11-01
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IA)
2 026 EUR
(840.666 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-01, 8 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Grand Bahama - Baham-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-01-05
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
802 EUR
(332.664 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-05, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-03-20
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
652 EUR
(270.663 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-20, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
9 nap BAHAMAS - SHORT (PHL/PHL) a Norwegian Pearl fedélzetén
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMÁK & GRAND TURK
Celebrity SummitFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Cockburn Town - Turks- és Caicos-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-03-07
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 182 EUR
(490.447 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-07, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-11-02
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
975 EUR
(404.459 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-02, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-11-23
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
960 EUR
(398.234 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-07, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Legkorábbi indulás: 2026-11-09

(2 felnőtt, 2026-11-30, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-05-25

1 019 EUR
(422.719 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-06, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Legkorábbi indulás: 2026-05-04
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
968 EUR
(401.554 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-04, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-05-08
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
930 EUR
(386.033 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-08, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitTampa (Florida), Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Key West - Florida - USA, Tengeren, Cozumel - Mexikó, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2027-03-07
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
2 012 EUR
(834.897 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-03-07, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitTampa (Florida), Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-12-27
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
2 492 EUR
(1.034.097 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-27, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitTampa (Florida), Tengeren, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-10-18
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 315 EUR
(545.642 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-18, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-05-11
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 071 EUR
(444.299 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-11, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Legkorábbi indulás: 2026-06-08

1 151 EUR
(477.499 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-06-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Celebrity SummitTampa (Florida), Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Key West - Florida - USA, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-12-13
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 791 EUR
(743.182 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-13, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-05-01
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
922 EUR
(382.713 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-01, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-11-06
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
894 EUR
(371.093 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-18, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-05-15
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
955 EUR
(396.408 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-15, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Allure of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-04-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 049 EUR
(435.294 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-29, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-07-13
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 183 EUR
(490.779 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-13, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2027-01-04
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 071 EUR
(444.299 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-04, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-05-18
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 098 EUR
(455.504 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-18, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KÖRUTAZÁS
Odyssey of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-20
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(2F), Tengerre néző erkélyes stúdió kabin
2 771 EUR
(1.150.007 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-20, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Oasis of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 955 EUR
(811.367 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-20, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Oasis of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 884 EUR
(781.902 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-08, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Odyssey of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 962 EUR
(814.396 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-06, 8 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Oasis of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-06-28
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 955 EUR
(811.367 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-27, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasBaltimore - Maryland, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Baltimore - Maryland, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 751 EUR
(726.707 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-08-20, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KÖRUTAZÁS
Odyssey of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-27
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(2F), Tengerre néző erkélyes stúdió kabin
2 966 EUR
(1.230.932 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-27, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasBaltimore - Maryland, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), Miami, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Key West - Florida - USA, Tengeren, Tengeren, Baltimore - Maryland, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-09
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
2 458 EUR
(1.019.946 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-09, 9 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasBaltimore - Maryland, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), Miami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Tengeren, Baltimore - Maryland, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-14
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 857 EUR
(770.531 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-14, 9 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Odyssey of the SeasCape Liberty - New Jersey, USA, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Cape Liberty - New Jersey, USA
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-08
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(2F), Tengerre néző erkélyes stúdió kabin
1 771 EUR
(735.007 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-21, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Nassau-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-08-31
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 176 EUR
(487.916 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-19, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-08-28
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
981 EUR
(406.991 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-18, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyMiami-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Nassau-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-11-23
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
1 072 EUR
(444.756 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-14, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayCanaveral (Orlando-Florida)-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-11-02
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 018 EUR
(422.346 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-14, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
6 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
Norwegian GetawayCanaveral (Orlando-Florida)-> tengeren-> Puerto Plata-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-10-28
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 441 EUR
(597.891 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-11, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
6 nap Bahamák a Norwegian Jewel fedélzetén
Norwegian JewelMiami-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> tengeren-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-12-18
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 365 EUR
(566.351 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-18, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
6 nap Bahamák a Norwegian Getaway fedélzetén
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-11-20
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
903 EUR
(374.621 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-11, 3 éjszaka, Teljes panzió )

Celebrity SummitFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-10-23
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
759 EUR
(314.819 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-23, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-04-09
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
788 EUR
(326.854 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-09, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-10-18
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
926 EUR
(384.290 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-10-18, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Star fedélzetén
Norwegian StarTampa (Florida)-> Key West (Florida)-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Tampa (Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-03-12
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
1 288 EUR
(534.396 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-03-12, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Dawn fedélzetén
Norwegian DawnTampa (Florida)-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Tampa (Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-12-31
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
949 EUR
(393.711 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-25, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Star fedélzetén
Norwegian StarTampa (Florida)-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Tampa (Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-12-15
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
949 EUR
(394.001 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
6 nap Bahamák a Norwegian Star fedélzetén
Norwegian StarTampa (Florida)-> tengeren-> Key West (Florida)-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Tampa (Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-12-19
A program legjobb ajánlata: Garantált belső kabin (IX)
1 329 EUR
(551.452 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-19, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Jewel fedélzetén
Norwegian JewelMiami-> Freeport (Grand Bahama)-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-01-15
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
917 EUR
(380.431 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyCanaveral (Orlando-Florida)-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-12-17
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
1 041 EUR
(431.932 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-17, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyCanaveral (Orlando-Florida)-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2025-11-29
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
807 EUR
(334.822 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-02, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
9 nap Bahamák a Norwegian Breakaway fedélzetén
Norwegian BreakawayNew York-> tengeren-> tengeren-> Canaveral (Orlando-Florida)-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> tengeren-> tengeren-> New York
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-01-04
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IC)
1 519 EUR
(630.261 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-04, 8 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
Bemutató a Perfect Day-hez
Star of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-23
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 732 EUR
(718.863 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-23, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
Bemutató a Perfect Day-hez
Star of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-27
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 658 EUR
(688.153 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-27, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Radiance of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-17
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
895 EUR
(371.508 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-17, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-12-14
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
991 EUR
(411.099 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-14, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
NYUGAT-KARIB KÖRÚT
Celebrity SummitTampa (Florida), Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Cozumel - Mexikó, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-12-20
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
2 177 EUR
(903.372 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-20, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-01-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 163 EUR
(482.604 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-19, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Legend of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-11
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(NQ), Garanciális belső erkélyes 4 fős kabin
2 207 EUR
(915.864 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-11, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-03-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
981 EUR
(407.198 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-03-29, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-03-01
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
983 EUR
(408.028 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-03-01, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
999 EUR
(414.668 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 067 EUR
(442.888 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-18, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-04
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
945 EUR
(392.258 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-04, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-14
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
911 EUR
(378.148 HUF*)

Vision of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-23
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 093 EUR
(453.678 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-23, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Key West - Florida - USA, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
946 EUR
(392.549 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-15, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-03-26
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
918 EUR
(380.929 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-03-26, 3 éjszaka, Teljes panzió )

Legkorábbi indulás: 2027-02-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
820 EUR
(340.259 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-19, 3 éjszaka, Teljes panzió )

Legkorábbi indulás: 2027-01-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
778 EUR
(322.829 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-22, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
818 EUR
(339.429 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-20, 3 éjszaka, Teljes panzió )

Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
901 EUR
(373.998 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-28, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Key West - Florida - USA, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-03
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 509 EUR
(626.318 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-08-03, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-06-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 052 EUR
(436.663 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-06-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-04
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
911 EUR
(378.148 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-07, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-22
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
808 EUR
(335.279 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-22, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
846 EUR
(351.049 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-19, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-02
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
850 EUR
(352.709 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-02, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-28
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
782 EUR
(324.489 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-25, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-14
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
846 EUR
(351.049 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-09, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-06-26
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
960 EUR
(398.359 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-06-26, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-06-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
958 EUR
(397.529 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-06-19, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
KELET-KARIBI KALANDOK
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Labadee, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-25
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
955 EUR
(396.408 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-25, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-05
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
939 EUR
(389.768 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-05, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 608 EUR
(667.403 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 609 EUR
(667.818 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-04
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 427 EUR
(592.288 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-04, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-02
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 303 EUR
(540.828 HUF*)

Wonder of the SeasMiami, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 415 EUR
(587.308 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-26, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Wonder of the SeasMiami, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-28
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 610 EUR
(668.109 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-28, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-30
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 137 EUR
(471.814 HUF*)

Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-01
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
983 EUR
(408.028 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-01, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Legkorábbi indulás: 2026-04-24

1 134 EUR
(470.569 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-15, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-07
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 463 EUR
(607.228 HUF*)

Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-09
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
981 EUR
(407.198 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-09, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-16

1 323 EUR
(549.128 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-11, 4 éjszaka, Teljes panzió )

1 766 EUR
(732.973 HUF*)

Legkorábbi indulás: 2026-04-27
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 489 EUR
(618.018 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-02, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-03-26
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 532 EUR
(635.739 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-03-26, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-30
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 545 EUR
(641.134 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-30, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 510 EUR
(626.609 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-08, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Oasis of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-23
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 193 EUR
(495.178 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-30, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Oasis of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-09
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 183 EUR
(491.028 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-09, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Oasis of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-13
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 004 EUR
(416.619 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-20, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-04-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
862 EUR
(357.689 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-04-19, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Harmony of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-05
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 391 EUR
(577.348 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-02, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Harmony of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 447 EUR
(600.588 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-13, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Harmony of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
933 EUR
(387.029 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-18, 2 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-11
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 489 EUR
(618.018 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-12, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Freedom of the SeasMiami, Bimini - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 274 EUR
(528.503 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-18, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-06-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 777 EUR
(737.248 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-06-08, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-05
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 067 EUR
(442.888 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-05, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-13
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 343 EUR
(557.428 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-08-13, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-27
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 280 EUR
(531.283 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-27, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-04-27
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 288 EUR
(534.603 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-27, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 026 EUR
(425.749 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-06, 3 éjszaka, Teljes panzió )

Grandeur of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Key West - Florida - USA, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-12
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 007 EUR
(417.988 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-12, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-04-09
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
834 EUR
(346.069 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-04-09, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 827 EUR
(758.288 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-20, 4 éjszaka, Teljes panzió )

Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-30
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 023 EUR
(424.628 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-30, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-04-05
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
937 EUR
(388.938 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-04-05, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-09-07
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 666 EUR
(691.473 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-07, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-09-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
802 EUR
(332.789 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-16, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Key West - Florida - USA, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-22
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 013 EUR
(420.478 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-22, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
818 EUR
(339.429 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-11, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-02
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 551 EUR
(643.748 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-02, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-13
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
818 EUR
(339.429 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-13, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Wonder of the SeasMiami, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-24
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
2 171 EUR
(901.048 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-24, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Harmony of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 571 EUR
(652.048 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-19, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Oasis of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-07
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 267 EUR
(525.888 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-07, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-25
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
907 EUR
(376.488 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-25, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-30
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
780 EUR
(323.659 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-30, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Harmony of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-10
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 475 EUR
(612.208 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-10, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 160 EUR
(481.359 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-08, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-10
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 074 EUR
(445.669 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-10, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Explorer of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-07
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 183 EUR
(491.028 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-01, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-07
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
983 EUR
(408.028 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-07, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-09-04
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
846 EUR
(351.049 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-04, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Harmony of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-03-02
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 431 EUR
(593.948 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-03-02, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
972 EUR
(403.339 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-20, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 230 EUR
(510.409 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-04-09, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 221 EUR
(506.798 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-06, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-17
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
901 EUR
(373.998 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-14, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-10-19
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 517 EUR
(629.638 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-19, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-16
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
911 EUR
(378.148 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-16, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 827 EUR
(758.288 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-06, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-09-21
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
951 EUR
(394.748 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-21, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Harmony of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-09-03
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
592 EUR
(245.514 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-29, 2 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2027-04-02
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
985 EUR
(408.858 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-04-02, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-11
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 230 EUR
(510.409 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-04-16, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-21
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 506 EUR
(624.949 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-21, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-12
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
862 EUR
(357.689 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-12, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-24
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 543 EUR
(640.428 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-08-24, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-16
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 303 EUR
(540.828 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-16, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 576 EUR
(654.123 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-18, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-21
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 396 EUR
(579.299 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-21, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-24
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 396 EUR
(579.423 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-12, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
939 EUR
(389.768 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Wonder of the SeasMiami, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
2 535 EUR
(1.052.108 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-31, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-11
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
927 EUR
(384.788 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-11, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-04
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
818 EUR
(339.429 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-04, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 394 EUR
(578.593 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-28, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
818 EUR
(339.429 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-08, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Oasis of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-16
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 166 EUR
(483.973 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-16, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 578 EUR
(654.829 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-06, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-20
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 259 EUR
(522.568 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-20, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
2 713 EUR
(1.125.978 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-31, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-16
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 161 EUR
(481.898 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-10, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-08-03
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 676 EUR
(695.333 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-08-03, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-11
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
966 EUR
(400.973 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-11, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
900 EUR
(373.459 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-29, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-04-24
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 276 EUR
(529.499 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-09-18, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Grand Bahama - Baham-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
778 EUR
(322.829 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-29, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-09
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 545 EUR
(641.258 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-09, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-04-12
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 015 EUR
(421.308 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-04-12, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-06-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 720 EUR
(713.883 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-06-29, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-13
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 242 EUR
(515.513 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-13, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-05-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
779 EUR
(323.244 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-05-15, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-02
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
981 EUR
(407.198 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-02, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Oasis of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-06
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 060 EUR
(439.859 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-06, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Freedom of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-06-04
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 386 EUR
(575.273 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-06-18, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-03-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
983 EUR
(408.028 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-03-15, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasFort Lauderdale, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-07-17
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 030 EUR
(427.409 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-07-17, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Vision of the SeasFort Lauderdale, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-03-08
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
983 EUR
(408.028 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-03-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-11-13
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 545 EUR
(641.134 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-13, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-22
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 365 EUR
(566.558 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-22, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
4 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyMiami-> Nassau-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-01-30
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
896 EUR
(371.716 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-30, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
6 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyMiami-> Great Stirrup Cay-> tengeren-> Puerto Plata-> tengeren-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-02-02
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
1 332 EUR
(552.656 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-02, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyMiami-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-04-21
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
1 169 EUR
(485.011 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-21, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Prima fedélzetén
Norwegian PrimaCanaveral (Orlando-Florida)-> Great Stirrup Cay-> Nassau-> tengeren-> Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-11-08
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
1 148 EUR
(476.296 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-11-08, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
3 nap Bahamák a Norwegian Aqua fedélzetén
Norwegian AquaMiami-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-10-16
A program legjobb ajánlata: Belső kabin (IF)
772 EUR
(320.256 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-10-16, 2 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Allure of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-18
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 204 EUR
(499.743 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-25, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Allure of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-01-15
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 028 EUR
(426.579 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-01-29, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Allure of the SeasMiami, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2027-02-01
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 207 EUR
(500.988 HUF*)
(2 felnőtt, 2027-02-01, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Grandeur of the SeasTampa (Florida), Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Bimini - Bahama-szigetek, Key West - Florida - USA, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-09
A program legjobb ajánlata: Belső(1V), Belső kabin
1 776 EUR
(737.082 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-09, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Freedom of the SeasMiami, Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-12-31
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 445 EUR
(599.758 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-12-31, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Grandeur of the SeasTampa (Florida), Tengeren, Bimini - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-09-27
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
1 079 EUR
(447.827 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-09-27, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Wonder of the SeasMiami, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2026-01-05
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
1 278 EUR
(530.453 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-05, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Wonder of the SeasMiami, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Miami
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
2 293 EUR
(951.678 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-29, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Utopia of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Nassau - Bahama-szigetek, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-12-29
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
2 599 EUR
(1.078.668 HUF*)

1 954 EUR
(810.993 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-22, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
Bemutató a Perfect Day-hez
Star of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), Tengeren, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-20
A program legjobb ajánlata: Erkélyes(XN), Garanciális belső erkélyes kabin
1 732 EUR
(718.739 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-20, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity SummitFort Lauderdale, Tengeren, Key West - Florida - USA, Bimini - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-11-06
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
745 EUR
(309.009 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-06, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIKAPCSOLÓDÁS
Celebrity ConstellationTampa (Florida), Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-02-03
A program legjobb ajánlata: Belső(I2), Belső kabin
819 EUR
(339.885 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-02-03, 5 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI KIRÁNDULÁS
Celebrity ConstellationTampa (Florida), Tengeren, Key West - Florida - USA, Grand Bahama - Baham-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Tengeren, Tampa (Florida)
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2025-12-07
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
1 302 EUR
(540.247 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-12-07, 7 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Radiance of the SeasFort Lauderdale, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-11-03
A program legjobb ajánlata: Belső(ZI), Garanciális belső kabin
803 EUR
(333.328 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-11-03, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
Bemutató a Perfect Day-hez
Star of the SeasCanaveral (Orlando-Florida), The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Tengeren, Tengeren, Canaveral (Orlando-Florida)
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-16
A program legjobb ajánlata: Belső(ZQ), Garanciális 4 fős belső kabin
2 012 EUR
(835.063 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-16, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
5 nap Bahamák a Norwegian Joy fedélzetén
Norwegian JoyMiami-> Nassau-> tengeren-> Great Stirrup Cay-> Miami
j.jpg
Norwegian Cruise Line
Legkorábbi indulás: 2026-01-26
A program legjobb ajánlata: Belsá kabin (IA)
1 270 EUR
(526.926 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-01-26, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és a teljes ellátást, illetve a kikötői illetéket tartalmazza. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Celebrity ReflectionFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Celebrity Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-04-17
A program legjobb ajánlata: Belső(Z), Belső garanciális kabin
851 EUR
(353.248 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-17, 3 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást (reggeli, ebéd, vacsora és napközbeni étkezési lehetőségek), korlátozott italfogyasztással (jeges víz, amerikai kávé, teák és gépi gyümölcslevek), a kikötői illetékeket és díjakat, a szervízdíjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
BAHAMAI ÍZELÍTŐ
Jewel of the SeasFort Lauderdale, Key West - Florida - USA, The Perfect Day, CocoCay - Bahama-szigetek, Nassau - Bahama-szigetek, Fort Lauderdale
j.jpg
Royal Caribbean
Legkorábbi indulás: 2025-08-25
A program legjobb ajánlata: Belső(5V), Belső kabin
1 057 EUR
(438.738 HUF*)
(2 felnőtt, 2025-08-25, 4 éjszaka, Teljes panzió )
A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes, mely tartalmazza a szállást (kabin), teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a kikötői illetékeket és díjakat, a szerviz díjat (más néven borravaló). A feltüntetett díj a kikötőbe utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazza. Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.
Bahamák
MSC MERAVIGLIA
MSC MeravigliaNew York , > PortCanaveral United States , > Nassau Bahamas , > At Sea , > At Sea , > At Sea , > At Sea , > Ponta Delgada Portugal , > At Sea , > At Sea , > Malaga (Granada) Spain , > Marseille (Provence) France
j.jpg
MSC Cruises
Legkorábbi indulás: 2026-04-12
A program legjobb ajánlata: Belső Fantastica kabin - IR1
4 628 EUR
(1.920.620 HUF*)
(2 felnőtt, 2026-04-12, 23 éjszaka, Teljes panzió )