ISZTAMBUL, KORFU, ATHÉN ÉS AZ ADRIA
Európa, Mediterrán térség
- 2024-10-07
- Európa, Mediterrán térség
- Isztambul
- Csoportos út (repülő)
1. nap – Budapest - Isztambul
Elutazás a reggeli órákban Budapestről menetrend szerinti repülőjárattal Isztambulba. Érkezést követően autóbuszos transzfer a szállodába. Bejelentkezés, majd amennyiben a repülési menetrend megengedi, séta a Nagy Bazárba. Vacsora egyénileg. Szállás Isztambulban.
2. nap – Isztambul
Reggelit követően kijelentkezés a szállodából, majd félnapos városnézés keretében az 1468-ban épült Topkapi Palota meglátogatása, mely több száz évig az Oszmán birodalom adminisztratív központja volt (a látogatás nem tartalmazza a hárembe szóló belépőt). Majd az ezer évig a kereszténység központjaként működő Hagia Sophia és a XVII. században, az Ahmed szultán által épített Kék mecset megtekintése. A program sorrendje változhat. Ebéd egy helyi étteremben, majd transzfer a kikötőbe, bejelentkezés az MSC Splendida fedélzetére. Vacsora és szállás a hajón.
3. nap – Tengeren
Útban Görögország partjai felé bekapcsolódhatnak a hajótársaság által szervezett programok valamelyikébe, kényeztethetik magukat valamelyik étteremben. A sportolást kedvelők ismerkedhetnek a sportcentrum kombinált sportpályájával (röplabda, kosárlabda), a jól felszerelt edzőteremben vagy a szabadtéri futópályán gyakorolhatnak. Az Aurea Spa térítés ellenében törökfürdővel, szaunával és kényeztető masszázzsal áll a vendégek rendelkezésére.
Teljes ellátás és szállás a hajón.
4. nap – Korfu
Az ókori Görögországban Odüsszeusz hazafelé, Ithakába tartó legendás útjának utolsó állomása Korfu volt. Kora délután kikötés Korfu szigetén.
Tervezett fakultatív program: félnapos hajókirándulás Korfu északi partvonala mentén. Az útvonal először Korfu történelmi negyede és a parthoz közeli Vido szigete mellett vezet el. Elhaladva Dassia, Barbati és Nisaki tengerparti üdülőhelyek mellett. Ezt követően Agni, Kalami és Kouloura öblök következnek, melyek a „Szigorúan bizalmas" James Bond-filmben szerepeltek. A hajóról a Rothschild család egykori villája, illetve egy másik épület is szemügyre vehető, ahol az 1930-as években a Durrell család élt. Az Agios Stefanos-öböl mellett elhajózva a hajó kiköt a parton, ahol lehetőség van fürdőzésre és görög grillételekből és frissítőkből álló snacket fogyasztására. A visszaúton a hajón frissítők, snackek fogyaszthatók vagy a görög tánc, a syrtaki is kipróbálható.
A kirándulás az időjárás függvényében valósítható meg és csak a júniusi indulásnál foglalható.
Vacsora és szállás a hajón.
5. nap – Bari
Érkezés Bari kikötőjébe a reggeli órákban. Félnapos tervezett fakultatív kirándulás Alberobellóba. A kikötőt elhagyva 1 órás autóbuszos utazás a festői olasz tájakon a Puglia tartományban lévő településre. A tartomány az „olasz csizma sarkának” tetején helyezkedik el. A várost jellegzetes házai a „trulli”-k miatt 1996-ban az UNESCO világörökségi helyszínné nyilvánította. Ezek az épületek kerek kövekből, habarcs nélkül összerakott, kúpos tetejű házak, sokuk tetején az ún. „pinnacolo” egyfajta fehér sapka vagy gömb található. Valamennyi tetőre különös szimbólumokat festettek, feltehetően a jó szerencse megidézésére. Séta a rendkívül érdekes, szokatlan látnivalókat kínáló városban, mely során a St.Antonio templom – a világ egyetlen „trullo” temploma is látható. Visszautazás a hajóra, ahol teljes ellátás és szállás.
6. nap – Trieszt
Reggeli kikötés Trieszt kikötőjében. A gazdag történelmi hátterű olasz kikötőváros latin, szláv és germán kultúrák lenyomatait viseli épületein. A XIV.- XIX. század között a Habsburg-Birodalom, majd a XX. században az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, ezért ma is sok magyar vonatkozás lelhető fel a városban.
A tervezett félnapos fakultatív program a közeli Postojna cseppkőbarlangba vezet, ahol megtapasztalható a föld alatti hegyek, zúgó folyók és hatalmas csarnokok varázslatos világa. A 24,12 km hosszú barlangrendszer négy barlangból áll, amelyeket egy földalatti folyó köt össze, a látogatók egy 5,3 km hosszú szakaszt csodálhatnak meg. A barlangi túra kisvasúttal történő utazásból és egy 1,5 km hosszú könnyű sétából áll. A barlangban egész évben állandó a hőmérséklet (10 °C), ezért ajánlott a meleg ruházat és sportcipő viselése.
A program után visszatérés a kikötőbe, teljes ellátás a hajón.
7. nap – Tengeren
Útban Görögország partjai felé ezen a napon a pihenésé a fő szerep az MSC Splendida fedélzetén. Az éttermek, bárok kulináris élményekkel várják az utazókat, napközben pedig animációs programokra lehet csatlakozni, vagy pihenni a medence partján. A kaszinóban, az F1 szimulátor vagy 4D mozi szolgáltatásaival az adrenalin szerelmeseinek kedveznek (a szolgáltatások egy része térítés ellenében vehető igénybe). Teljes ellátás a hajón.
8. nap – Katakolon
Kora délelőtt kikötés Katakolon városában. Félnapos tervezett fakultatív kirándulás a kb. 20 km-re levő Olympiába, mely Görögország egyik legnagyobb ásatási területe és 1989 óta UNESCO világörökségi védelem alatt áll. Az ókori olimpiai játékok színhelye a Kronosz-hegység erdős lankáinak lábánál található. A Zeusz tiszteletére rendezett első játékok i.e. 776-ban kezdődtek, mely a görög időszámítás kezdete is. 1896 óta ezen a helyen lobbantják lángra a modern kori nyári olimpiai játékok lángját. A kirándulás során Zeusz-templom romjai, a tornacsarnok, a lóversenypálya és a stadion tekinthető meg, melyet 40.000 néző befogadására építettek. Látogatás az 1982-ben nyílt olympiai Régészeti Múzeumban, ahol az ásatások során előkerült tárgyak egyedülálló gyűjteménye tekinthető meg. A kirándulás után visszautazás a kikötőbe.
Aki a fenti programon nem kíván részt venni és a pihenést részesíti előnyben, egy másik fakultatív programot választhat a júniusi időpontban, magyar idegenvezető nélkül: transzfer egy közeli tengerpartra, ahol napozásra, fürdésre nyílik lehetőség. A tengerpart nyilvános, nem privát, a napernyők és napágyak korlátozottan állnak rendelkezésre és térítés ellenében használhatók. A parton levő bárban az étel- és italfogyasztás helyszíni fizetéssel történik.
A fenti két program egyikére lehet előzetesen jelentkezni.
Vacsora és szállás a hajón.
9. nap – Pireusz
Érkezés a reggeli órákban Pireusz kikötőjébe. Egész napos tervezett fakultatív kirándulás Athénban: az Akropolisz a Parthenónnal és a Régészeti Múzeum megtekintése. Athén a világ egyik legrégebbi városa, már az időszámítás előtt 3000 évvel is városként létezett. A görög főváros a civilizáció bölcsője, hisz itt született a demokrácia, itt szökkent szárba a színművészet, itt alkották meg a nyugati filozófia alapjait és itt rendezték meg az első olimpiai játékokat is. A város legszentebb helye napjainkban is az Akropolisz, sziklája a város legmagasabb pontja. Az épületek nagy része templom, melyeket Pallasz Athéné, a város védőszentjének tiszteletére emeltek. Méreteik és arányaik még mindig fenségesek. Legkiemelkedőbb közülük a dór stílusú, márvány Parthenón temploma, a világ egyik legismertebb ókori épülete. A Nemzeti Régészeti Múzeum egyedülálló gyűjteményének megtekintése után séta a Plaka negyedben, ahol az aprólékosan felújított neoklasszicista épületek között, szűk utcákon barangolva átérezhető a régi korok hangulata. Rövid szabadidővel zárul a program, mielőtt a csoport visszatérne a hajóra.
A kirándulás a kimerítő gyaloglás, egyenetlen talaj miatt nem alkalmas mozgásban korlátozott és kerekes székes utasoknak. Vacsora és szállás a hajón.
10. nap – Kusadasi
Kikötés a kora reggeli órákban Kusadasi kikötőjében.
A tervezett félnapos fakultatív kirándulás során a történelmi és vallási emlékek tekinthetők meg. Az első megálló Szűz Mária háza, mely a keresztények és a muszlimok számára egyaránt szent hely. Szűz Mária földi élete utolsó éveit töltötte itt, az első század végén. A XIX. században fedezték fel egy német apáca naplóiban talált információk alapján. A helyszínt hivatalosan a Római Katolikus Egyház szentélyének nyilvánították: 1967-ben VI. Pál pápa, 2006-ban XVI. Benedek pápa látogatta meg. A kis kápolna megtekintése, mely a Szűzanya szobrának ad otthont. Ezt követően rövid autóbuszos utazás során érkeznek az Ephesus régészeti lelőhelyre. Az ősi városba érkezvén az érzés leírhatatlan: mintha kétezer éve megállt volna az idő. A látnivalók megtekintése: Celsus Könyvtára, melyet Tiberius Julius Aquila épített, hogy megörökítse apja emlékét; az Agora, a márvány utca, ahol számos üzlet található, valamint Hadrianus templomának maradványai, melyből csak két ívet tartó oszlop maradt meg. A látogatás a domboldalban festői helyen épült, akár 14 000 fő befogadására alkalmas színházzal és a fürdővel folytatódik. Ephesusban négy fürdőkomplexum volt, amelyek közül a legnagyobb még ma is két, márvánnyal díszített teremmel rendelkezik. A látogatást követően visszautazás a kikötőbe, teljes ellátás a hajón.
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a túra egyenetlen talajon történő gyaloglást foglal magában. A vallási helyszínek látogatása alkalmával megfelelő öltözék viselése ajánlott.
11. nap – Isztambul – Budapest
Érkezés Isztambul kikötőjébe. Reggelit követően kijelentkezés a hajóról, majd látogatás a Dolmabahce palotában, mely 1856-1923 között az Oszmán Birodalom adminisztratív központja volt. Ebéd egy helyi étteremben, majd transzfer az isztambuli repülőtérre.
Hazautazás az esti órákban menetrend szerinti repülőjárattal. Érkezés Budapestre az esti órákban.
Minimum létszám: 20 fő
Időpont: 2024. június 21.- július 1., október 7-17.
Az útvonal és a fakultatív programok változtatásának jogát a hajótársaság – akár a hajóút közben is – fenntartja.
A részvételi díj az alábbi szolgáltatások árát tartalmazza
- utazás repülőgéppel Budapest – Isztambul – Budapest útvonalon turista osztályon, 1 db feladható poggyásszal
- transzfer légkondicionált autóbusszal
- 1 éjszakai szállás a hajóút előtt Isztambulban helyi négycsillagos szállodában kétágyas szobában reggelis ellátással
- 9 éjszakai szállás a hajón a kiválasztott kabinkategóriában kétágyas kabinban
- teljes ellátás a hajón
- kikötői illeték és kötelező szervizdíj a hajós utazásra vonatkozóan
- a hajó legtöbb szórakoztató- és sportlétesítményének használata
- két félnapos városnézés Isztambulban belépőkkel és két ebéddel
- magyar idegenvezető az utazás teljes időtartama alatt
- audioguide használata a fakultatív kirándulások és a városnézések során
A részvételi díj nem tartalmazza
- baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás
- útlemondási biztosítás
- fakultatív programok
- italcsomag igény szerint
Útlemondási biztosítás megkötését javasoljuk, mely a részvételi díj 2 %-a. Útlemondási biztosítás kizárólag a hajóút lefoglalásakor köthető.
Italcsomagok irányára a hajós utazásra, előzetes foglalás esetén:
- Alkoholmentes italcsomag 105 000 Ft/fő
- Easy italcsomag 170 000 Ft/fő
- Easy Plus italcsomag 235 000 Ft/fő
- Premium Extra italcsomag 325 000 Ft/fő
Az italcsomag irányárak személyenként a hajós utazás teljes időtartamára (10 éjszaka) értendők. Az egy kabinban tartózkodó felnőtt utasok mindegyikének ugyanazt az italcsomagot kell megrendelnie az utazás teljes időtartamára. A választott italcsomag a bárokban, büfééttermekben és a főétteremben vehető igénybe. A tematikus éttermekben és bárokban nem vehető igénybe.
Az utazás menetrendje és a légitársaság, a szállodák azonos kategórián belül, valamint a programok sorrendje változhat.
Az ár nem tartalmazza
Júniusi időpont kedvezményes áron foglalható!
Tervezett fakultatív programok
(a fakultatív kirándulásokra min. 10 fő jelentkezése és előzetes befizetése esetén biztosítunk magyar idegenvezetést)
- Korfu
- Bari – Alberobello
- Trieszt – Postojna cseppkőbarlang
- Katakolon – Olympia
- Pireusz – Athén
- Kusadasi kikötőből: Ephesus
A fakultatív kirándulások programjának és árváltoztatásának jogát fenntartjuk.
A meghirdetett fakultatív programokon történő részvétel nem kötelező. Amennyiben minimum 10 fő jelentkezik, a programot magyar idegenvezető kíséri (a gyűjtőbuszon más nemzetiségű utasok is jelen lesznek).
A hajón kikötőnként más programot is meghirdetnek a hajótársaság szervezésében, azokra a helyszínen lehet jelentkezni és helyi (angolul beszélő) idegenvezető kíséretében lehet részt venni. Az előre befizetett és megrendelt csoportos fakultatív programokról a hajón történő átjelentkezésre nincs lehetőség.
Az ár tartalmazza
Csoportos hajóút
Hajótársaság: MSC Cruises
Hajó: MSC Splendida
Indulás: Isztambul, Törökország
2024. június 21.- július 1., október 7-17.
Belső kabin
Kb. 17 m2 alapterületű, légkondicionált belső (ablak nélküli) kabinok franciaággyal (mely igény esetén, lekérésre két egyszemélyes ággyá alakítható), zuhanyzós fürdőszobával. A kabinokban wifi (felár ellenében), interaktív tévé, telefon, minibár, széf szolgálja az utasok kényelmét.
Külső, óceánra néző kabin
Kb. 18-21 m2 alapterületű, légkondicionált, óceánra néző kabinok franciaággyal (mely igény esetén, lekérésre két egyszemélyes ággyá alakítható), zuhanyzós fürdőszobával. A kabinokban wifi (felár ellenében), interaktív tévé, telefon, minibár, széf szolgálja az utasok kényelmét.
Balkonos kabin
Kb. 20 m2 alapterületű, légkondicionált, privát balkonos kabinok franciaággyal (mely igény esetén, lekérésre két egyszemélyes ággyá alakítható), zuhanyzós fürdőszobával. A kabinokban tágas gardrób, wifi (felár ellenében), interaktív tévé, telefon, minibár, széf szolgálja az utasok kényelmét.
Az MSC hajók légkondicionált kabinjainak általános felszereltsége: telefon, rádió, TV, széf, hajszárító, minibár.
Az MSC élménycsomagok világa
Az MSC hajótársaság útjai nem csupán az utazás és a felfedezés örömét adják. Az egyes kabintípusokhoz hozzárendelhető élménycsomagok lehetővé teszik, hogy mindenki a saját igényeinek megfelelő szolgáltatásokban, kényeztető programokban és ellátásban részesüljön!
Bella élménycsomag
Komfort és szórakozás
A Bella élménycsomaghoz választható kabintípusok: belső kabin, külső kabin részleges kilátással, tengerre néző kabin és balkonos kabin.
Szolgáltatások
- szállás a kiválasztott kabinkategóriában
- étkezések a fedélzeten: büféétkezés a nap 20 órájában
- fedélzeti szórakoztató programok és tevékenységek napközben
- esti szórakoztató programok: Broadway-stílusú színházi show-k
- fedélzeti sportok: a hajó felszereltségétől függően kosárlabda-és futópálya, úszómedence, felszerelt edzőterem panorámával
- gyerekprogramok: belépés az MSC hajóinak gyerekklubjaiba, melyek kisgyermek kortól tinédzser korig nyújtanak szórakozást
- személyre szabott kényelem: több nyelven beszélő személyzet a nap 24 órájában
- ülőhely kiválasztási lehetőség a vacsoránál
(a szabad kapacitás függvényében
csoportos hajóutaknál nem lehetséges) - MSC klubkártya pontgyűjtési lehetőség
- kabinszám nem választható, a hajótársaság végzi a kabinok beosztását
- italcsomag kizárólag megrendeléskor választható
Fantastica élménycsomag
Kényelem magasfokon
A Fantastica élménycsomaghoz választható kabintípusok: belső kabin, tengerre néző kabin, családi kabin, balkonos kabin és lakosztály.
Szolgáltatások
A Fantastica élménycsomag a Bella élménycsomagon felül az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
- szállás a kiválasztott kabinkategóriában a felsőbb szinteken, kedvezőbb fekvéssel
- elsődleges helyválasztás vacsoránál
- kontinentális reggeli a kabinban (ingyenes reggelivel és kabinba szállítással)
- egybenyitható „super” családi kabin lehetőség (a szabad kapacitás függvényében)
- különleges oktató és rekreációs programlehetőségek a gyerekek számára (a programok hajónként eltérhetnek és a szabad kapacitás függvényében lehetségesek)
- 20% kedvezmény a speciális éttermekben történő előre foglalás esetén
Aurea élménycsomag
All Inclusive kényeztetés
Az Aurea élménycsomaghoz választható kabintípusok: balkonos kabin, lakosztály.
Szolgáltatások
Az Aurea élménycsomag a Fantastica élménycsomagon felül az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:
- elhelyezés a felsőbb szinteken lévő tengerre néző kabinokban
- üdvözlő csomag: csokiválogatás és habzóbor bekészítés
- 24 órás szobaszerviz ingyenes kabinba szállítással
- vacsora a büféétteremben elkülönített részen rugalmas étkezési időponttal (My Choice)
- elsőbbségi beszállás
- Spa-csomag: fürdőköntös, papucs és szépségápolási termékek bekészítése a kabinba
- belépés a termál részlegre (csak felnőtteknek)
- hozzáférés a privát napozóteraszhoz (csak felnőtteknek)
- 10% kedvezmény a helyszínen a Spa csomagok árából
Fedélzetek, térkép
MSC Splendida
MSC SPLENDIDA
A 2009-ben épült, pompás Splendida az MSC Fantasia-osztályú hajóinak legnagyobb tagja, nem kevésbé nagyszerű „nővérei”, a Divina, a Fantasia és a Preziosa mellett. A csodás MSC Splendida a világ legszebb helyeire viszi el utasait, miközben elegáns és stílusos fedélzetén a legnagyobb kényelemben élvezhetik a nyaralást. A bárokban gondos mixerek készítik a hűsítő koktélokat, élő zene szól a háttérben, az éttermek tányérjaira a legfinomabb ételek kerülnek, 1400 fő gondoskodik az utasok kényelméről.
A jókedv érdekében a Strand színházban fellépő előadók szorgoskodnak, a szerencsét pedig Casino Royal Palm-ban tehetik próbára a vendégek. A Club 33 diszkójában önfeledten táncolhatnak az andalító zene ritmusára. A 4D mozi, a Forma1 szimulátor és a csúszdás vízipark csak tovább fokozzák az izgalmakat.
Az aktív pihenést kedvelők az edzőtermek valamelyikében kapcsolódhatnak ki, vagy a 4 medence egyikében teljesíthetik a napi penzumot, majd hűsítő jacuzzi várják őket egy kis lazításra. A kiadós edzés után az 1700 négyzetméteres MSC Aurea Spa-ban testet és lelket felfrissítő kezelések egész sora várja az oda betérőket: balinéz masszázs, arc-, és testkezelések, török fürdő, szauna, szolárium (díj ellenében). Az étkezés a nap egyik kiemelkedő fénypontja. A választék egyszerűen lenyűgöző: a 2000 különféle receptből készült ételt naponta 14 változatos menübe illesztve szolgálják fel a fedélzeten található 6 étteremben.
A még exkluzívabb kiszolgálásra vágyó utasoknak az MSC Yacht Club a tökéletes választás. Az elegáns „hajó a hajóban” szolgáltatást választó vendégek tágas lakosztályokban laknak, ahol a nap 24 órájában lakáj lesi minden kívánságukat. A számos, csak Yacht Club utasok részére elérhető szolgáltatás közül néhány: privát medence és napozóterasz, dedikált étterem, concierge szolgáltatások, külön recepció és személyzet.
Szolgáltatások
A fedélzeten az alábbi ingyenes és térítéses szolgáltatások kényeztetik az utazókat: 6 étterem (2 főétterem mediterrán konyhával, mexikói étterem, 2 büféétterem, egy francia-olasz étterem a yachtclub vendégeinek), amerikai stílusú hamburgerező, kávézó, fagylaltozó, 11 bár (köztük koktélbár, élőzenés piano és jazz bár, sport-és borbár, medence melletti bárok és külön szivarszoba), diszkó, piano bár, jazz club, 2 bár csak a yachtclub vendégeinek, asztali jártékok, kártyaszoba, kaszinó, Spa thalassoterápiás kezelésekkel és szépségszalonnal, felszerelt fitnesz center kardio gépekkel, sportórákkal (aerobic, step, jóga stb.), szabadtéri futó-és gyaloglópálya, tenisz- és kosárlabdapálya, minigolf, 4 úszómedence (egy csak a yachtclub vendégeinek), vízipark, a gyerekeknek medence, vízipark és vízicsúszda, 5 jakuzzi, üzletek, F1 szimulátor, 4D mozi, 3 színházterem műsorokkal, téma estek, élő zene, könyvtárszoba, internet kávézó, mini bowling pálya, „Il Polo Nord” gyerekklub gyerekmedencével, gyerekfilmekkel, mászófallal, mini futballal, valamint kölyökklubok külön a 3-6 éves és 7-12 éves gyerekek számára egyedülálló Lego élménnyel az MSC és a LEGO® partnerségének köszönhetően.
Az MSC Splendida ragyogó úszó szállodája hatalmas élmény megszámlálhatatlan szórakozási lehetősége és szolgáltatása miatt. Annyi élmény akad itt, hogy egy utazás aligha lesz elég felfedezésükre.
Technikai adatok
2009
139 072 tonna
333,3 m
37,92 m
67,69 m
Utas kapacitás: 4 345 fő
1: 637
14
24,21 csomó
Az MSC Splendida ökohajó kényelemben, stílusban és luxusban szállítja Önt a világ legkívánatosabb körutazási célpontjaira, miközben maga is gyönyörű úti cél. Mivel a fedélzeten rengeteg látnivaló és tennivaló várja az utazókat, az MSC Splendida minden napja új felfedezések világát ígéri minden korosztály számára, még mielőtt a partra lépnének.
Tömeg | 137 936 tonna |
Utasok száma | 4 363 |
Személyzet | 1 370 |
Kabinok | 1 637, ebből 43 mozgáskorlátozottak részére |
Hosszúság / Szélesség / Magasság | 333,3 m / 37,92 m / 66,8 m |
Fedélzetek | 18, ebből 14 utasok számára |
Maximális sebesség | 22,99 csomó |
Átlagos sebesség | 18 csomó |
Environmental technology | AWT - Advanced Water Treatment, Energy Saving & Monitoring System, Clean Ship 2 |
Fedélzet
MSC Cruises
Fedezze fel az MSC Cruises flottáját, és fedezze fel az MSC Cruises egyes hajóinak egyedi jellemzőit.
A klasszikus eleganciát és a legmodernebb innovációt ötvöző hajóink a legmagasabb szintű kényelmet, étkezést, innovációt, szórakozást és fedélzeti élményt kínálják, különös tekintettel a környezet és a kék bolygó jólétére.
Válassza ki az MSC Cruises hajóját, és fedezze fel a tengerek látványos hajózását!
A(z) mediterranhajoutak.hu weboldalon a közvetlen linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem, hogy 16. életévemet betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy személyes adataimat a(z) mediterranhajoutak.hu direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre és telefonszámra a mediterranhajoutak.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson (EDM).
Megismertem az aktuális időszakban érvényes Utazásszervező ált. szerz. feltételeit (ÁSZF).
Kiegészítő tájékoztató
A weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek.
A weboldalon szereplő, időközben aktualitását vesztett árakért, akciókért, helyesírási hibákért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, a lemondott utazásokért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk.
Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében!
Az Ön által készített „Fizetési kötelezettség nélküli ajánlatkérés” opcionális, nem számít véglegesnek.
Ön, értelmezte és elfogadta a fenti kiegészítő tájékoztatóban leírtakat, az űrlap elküldésével.
Köszönjük érdeklődését, hamarosan válaszolunk.
ajánlatok ellenőrzése, egy kis türelmet kérünk!